Annyi fura és misztikus jelenség van Kelet-Európában, de amiről a lekevesebbet tudunk, azok a szellemvonatok. Persze a vasúti hivatalnokok nem veszik szívesen az ilyesmiről szóló híreket, és ezért aztán információt sem adnak.
Kísértetjárás, a hely szelleme, a Glamis-kastély, kísértetfényképek, a fantomvándor, a Borley-parókia, Amityville, Enfield, ördögűzés, a „poltergeist” eredete, Rosenheim, fizikai hatások.
A londoni Tower nem csupán történelmi szempontból vált híressé. Mivel a kastély múltjához nem kevés kivégzett ember vére tapad, méltán kaptak olyan legendák szárnyra, melyek bolyongó szellemekről, és kivégzésük helyszínére visszajáró, nyughatatlan kísértetekről számolnak be. A túlvilág lényei vonzzák a kíváncsi, kalandvágyó turistákat, akik szívesen futnának össze egy találkozás erejéig VIII. Henrikkel.
Sajnos ki kell ábrándítsam azokat az embereket, akik azt hiszik, hogy kísértetek csupán sűrű erdőkben, elhagyatott házakban, ódon kastélyokban, vagy sötét temetőkben léteznek. Számos szemtanú állítja ugyanis, hogy az országúton közlekedve, embernek látszó kísérteteket látott az út szélén. A baljós tekintetű túlvilági lények gyakran állítják meg az éppen útjukba kerülő autókat, sőt szinte stoppos módjára viselkednek.
Kísértetek nem csak a sötét ódon kastélyokban, ősi temetőkben ,vagy az erdők mélyén léteznek, hanem szinte mindenhol, ahol a valóságban szörnyű, baljós dolgok történtek. A nyughatatlan lelkek végzetes életútjai borzongatják meg az idő kerekét, felhívva ezzel a modern kori ember figyelmét. A repülőgépeken és a vasúti szerelvényeken föl-le járkáló szellemek azonban nem egyedüliek, mert a tengereken elsüllyedt hajók utasai, kapitányai ma is rengetegszer tesznek tanúbizonyságot múltbéli tragédiáikról, szenvedéseikről, vagy éppen szörnyű halálukról.
Vajon melyik az a hely, amelyik az egyik legnagyobb eséllyel szolgál arra vonatkozóan, hogy szörnyűséges kísértetek bukkanhatnak fel? Nem könnyű kitalálni, és bár arra a helyre mi emberek nem szívesen tesszük be a lábunkat, egyes túlvilági lények számára ez maga a „paradicsom”, így nem csoda ha egyes orvosok, nővérek és néha betegek is találkoznak e „beteg” szellemek jeles képviselőivel. De miért bukkannak fel kórházakban kísértetek? (Simon Gergely ajánlott cikkje)
Poltergeist. Ez a kifejezés németül van, és tökéletesen le is írja, mi az: zajos szellem. Ez a fajta paranormális jelenség hányakat késztetett már arra, hogy mindenüket, otthonukat otthagyva az életükért meneküljenek.
Valóban kísértet tanyázik a Rose Red kastélyban? Valóban feléleszthetők az ott lappangó természetfeletti erők? Joyce Reardon professzor épp ezekre a kérdésekre keresi a választ, és a helyszínen folytatott vizsgálódásába bevon hat társat is, akik közül mindegyik más és más paranormális képességgel bír. Velük együtt a néző is beléphet a kastély kitárt kapuján, de készüljön fel, hogy a rettenet birodalmába tesz kitörölhetetlen emlékű kirándulást! Egy régebbi kérésre publikálom ezt a cikket, bár nem értem, hogy az olvasó mire kíváncsi pontosabban. Mindenesetre leírom, mit is találtam e remek film hátteréről.
Szellemeket lát Salma Hayek kislánya, sőt, kommunikál is velük - véli a színésznő. A tizenhat hónapos Valentina állítólag sokszor ráijesztett már anyukájára - például amikor szemmel nem látható alakokhoz beszél felváltva angolul és franciául.