A temetői kiruccanás
GhostStories 2009.02.14. 21:19
"Goerge rám nézett és megkérdezte, ugyan azt látom-e, és igennel válaszoltam. Azt mondta, "Menjünk ki a kocsiból, és nézzük meg mi folyik itt."
"Semmiképp," mondtam,
"Nyuszi vagy?" kérdezte.
Már azon voltam, hogy megmutatom neki milyen nyuszi is vagyok, megragadtam a kocsi kilincsét..."
A főiskolában a barátommal, George-al imádtuk a jó kísértettörténeteket, és ugyanúgy szerettük egymást ijesztgetni. Egy éjjel a moziban megnéztük A Sötétség Birodalmában című filmet, és utána úgy döntöttünk, körözünk egyet a temetőben. Kicsit féltünk a film miatt, de úgy határoztunk, kicsit még ijesztgetjük magunkat a temetőben.
George-al a temető hátsó részéig hajtottunk, majd leparkoltunk és csak ültünk ott pár percig. Egy kicsit kényelmetlenül éreztük magunkat a hely miatt, de egyikőnk sem akarta kimutatni, hogy "igazán" fél. Körülbelül 10 vagy 15 percig ücsörögtünk ott, mikor mindketten észrevettük, hogy köd örvénylik az autónk körül.
Goerge rám nézett és megkérdezte, ugyan azt látom-e, és igennel válaszoltam. Azt mondta, "Menjünk ki a kocsiból, és nézzük meg mi folyik itt."
"Semmiképp," mondtam,
"Nyuszi vagy?" kérdezte.
Már azon voltam, hogy megmutatom neki milyen nyuszi is vagyok, megragadtam a kocsi kilincsét...
.a köd megállt az autó elejénél és alakba formálódott. Lassan a köd egyre emberibb alakot vett fel. Ekkor George-al újra átgondoltuk ezt a kis temetői túrát.
Azt mondtam, hogy "Indítsd be a kocsit, George....Indítsd el most!"
"Próbálom," mondta, "de nem indul be."
Úgy gondoltam, hogy csak engem próbál megijeszteni, még ha láttam is a kulcsot a kezében, amit próbált elfordítani, de az autó nem adott ki semmi hangot.
Ekkor a ködös alak az autó előtt sétálni vagy mondhatnám, lebegni kezdett a sofőr felöli oldal felé, és George megragadta a kezem, és szorítani kezdte.
Tudom, hogy ez teljesen őrülten hangzik, de George-al hallottuk...ez a ködös figura karmolni kezdte az ablakot, mintha azt akarná, hogy George lehúzza azt. Mindkettőnket megbénította a félelem, és kiabálni kezdtem. "Indítsd be az autót. Indítsd be azt a k**v* autót." George egyfajta transzban volt, és figyeltem, mikor engedi el a kezem, ám a keze mozgása a kilincs felé irányult. Kezdte kinyitni az ajtót.
"George, mit művelsz? Beengeded azt az izét a kocsiba! Ne nyisd ki George." Rémülve figyeltem, hogy a ködös alak kivilágosodik. Az arca egyre karakteresebb lett, és láttam a fénylő szemeit. Borzasztó pirosak voltak. A szája sarka egy gonosz kis mosolyra kerekedett, ám George lassan elfordította a kilincset, és kinyitotta az ajtót.
Ahogy az ajtó kinyílt és George kiesett rajta, egy fény ragyogott be a szélvédőn, elterelve a figyelmünket attól a dologtól az ajtónál.
"Hé, mit csinálsz itt?" kiabálta egy hang. Felismertük a temetőcsősz hangját. Bevilágított a zseblámpájával a kocsiba. Benéztem George felé, de a dolog eltűnt.
A gondnok elmondta, hogy nem lenne szabad éjjel a temetőbe jönnünk, kemény bírságot kaphatunk. Azt mondta, hogy sokat nem tudunk erről, és nem is fog beengedni, ne jöjjünk vissza.
Nagyon szívesen, George-al egyetértettünk abban, hogy sosem jövünk vissza a temetőbe éjjel. George-nak első próbálkozásra sikerült elindítani a kocsit, kihajtottunk a temetőből, még mindig megrázkódtatva az élménytől.
Még mindig emlékszem, mennyire féltem azon az estén, és azon gondolkozom, mi történt volna, ha a temetőőr nem jelenik meg akkor. Tehát ez egy tanulság nektek is, ha a temetőben akartok kalandozni egy sötét éjszakán. Sosem tudhatod, mit fogsz tapasztalni!�
Submitted From: Pamela, TX, USA
|